Koch Róbert

Koch Róbert

Heinrich Hermann Robert Koch a németországi Clausthalban született 1843. december 11-én. A bányászmérnök fia már ötévesen bámulatba ejtette a szüleit, ugyanis segítség nélkül elolvasott egy újságot. Ez a nagyszerű teljesítmény megmutatta az intelligenciáját és a rendszeres kitartását, és így a későbbi időkben a jellemét is.
A helyi gimnáziumba járt és itt kezdett el érdeklődni a biológia iránt. 1862-ben kezdte az orvosi egyetemet Göttingenben. Anatómiaprofesszora Jacob Henle volt. Nem kételkedett Henle nézeteiben, amit 1840-ben kiadott. Wollsteinban körorvos, majd berlini egyetemi tanár.
Elsőként tenyésztette ki a lépfene bacilusokat, majd felfedezte a tuberkulózis és a kolera kórokozóját. Tanulmányozta a gennykeltő kórokozókat és leírta a baktériumok tenyésztésére szolgáló szilárd táptalaj elvét.
Kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének előállítási módszerét, a baktériumok tárgylemezen történő festését, meghatározta a bakteriológiai állatkísérletek alapelveit.
Felfedezte az anthrax-bacilus spóraképzését, a tuberkulózisbaktériumot (1882) és a kolera-vibriót (1884). Elsőként figyelte meg a staphylococcust (1878) és a pneumococcust (1881).
Ő javasolta elsőként a bakteriológiában a hővel való sterilizálást, amellyel kijelölte a mai sebészeti csírátlanításra alkalmas eljárást. Mindezzel lehetőséget teremtett sok fertőző betegség elleni eredményes védekezésre. 1905-ben Nobel-díjjal tüntették ki.